Magyarország számára a lakhatási válság nem jövőbeli kockázat, hanem jelen idejű feladat

Magyarország számára a lakhatási válság nem jövőbeli kockázat, hanem jelen idejű feladat

Bevezetés

Az európai lakhatási válságot sokan hajlamosak nyugat-európai nagyvárosi problémának tekinteni. Ez súlyos tévedés. A feltöltött elemzés világosan jelzi, hogy a válság az egész kontinensen rendszerszintűvé vált, és Magyarország sem kivétel. Sőt, bizonyos területeken a hazai problémák még erősebben jelentkezhetnek, mert az épületállomány elöregedett, az energiahatékonysági lemaradás jelentős, és a lakáspolitikai eszközök egy része eddig inkább fűtötte, mint kiegyensúlyozta a piacot.

Korábbi munkámiban is markánsan megjelenik ez a szemlélet: Magyarország problémája nem pusztán forráshiány, hanem szabályozási, szerkezeti és intézményi gyengeség is. Több helyen is amellett érvel, hogy az építőipar és a kapcsolódó állami döntéshozatal alulértékelt, miközben a nemzetgazdaságra gyakorolt hatása óriási.

A magyar kockázat: régi állomány, magas költségek, sérülékeny háztartások

A dokumentum külön felhívja a figyelmet a hazai panel- és társasházállomány energetikai megújításának szükségességére. Ez nem mellékes részlet, hanem stratégiai kérdés. Egy rossz energiahatékonyságú lakás nemcsak környezetvédelmi probléma, hanem közvetlenül növeli a családok havi kiadásait is. Magyarul: a drága lakhatás nemcsak a bérleti díjban vagy a hiteltörlesztőben jelenik meg, hanem a rezsiben is.

Korábbi megközelítésemmel összhangban ez azért különösen fontos, mert a lakhatás és az építőipar állapota egyszerre gazdasági és társadalmi indikátor. Ahol az épületállomány leromlik, ott a lakossági teher nő, a felújítási elmaradás halmozódik, és végső soron a nemzetgazdaság is veszít a termelékenységéből.

A támogatási politika önmagában nem megoldás

A magyar közbeszédben sokáig az a logika uralkodott, hogy támogatott hitelek és lakástámogatások révén meg lehet oldani a lakhatási problémát. A valóság ennél bonyolultabb. Ha a támogatás nem párosul kínálatbővítéssel, képzett munkaerővel, kiszámítható jogi környezettel és szigorú fogyasztóvédelemmel, akkor könnyen árnövelő hatást válthat ki.

Már korábban is bíráltam azokat az intézkedéseket, amelyek pénzt pumpálnak a rendszerbe, miközben a szakmai elvándorlást, a szabályozási hiányosságokat és a bizalomvesztést nem kezelik. Megfogalmazása szerint a jogi környezet fellazítása, még ha rövid távon gyorsít is, hosszabb távon károkat okozhat az ágazat egészséges működésében.

Mi lenne a racionális magyar válasz?

A hazai válasz nem lehet egyetlen kampányszerű program. Több pillérre van szükség.

Az első a felújítási fordulat. Nemcsak új lakásokat kell építeni, hanem a meglévő állományt kell nagy tömegben korszerűsíteni, különösen energetikai szempontból. A második a fogyasztóvédelem megerősítése. A lakáshitelekhez, foglalókhoz, beruházói szerződésekhez kapcsolódó kockázatokat sokkal szigorúbban kell felügyelni. A harmadik a szabályozási stabilitás. Egy ilyen ágazat nem működhet évente újrarajzolt játékszabályokkal.

És van még egy negyedik elem is, amely Dr. Toldy gondolkodásában kifejezetten hangsúlyos: az ágazat stratégiai megbecsülése. Az építőipar és a lakhatás nem lehet adminisztratív mellékterület. Ha egy ország komolyan gondolja a versenyképességet, akkor ennek az ágazatnak intézményi súlyt, hosszú távú irányt és következetes szakpolitikai figyelmet kell adnia.

Összegzés

Magyarország számára a lakhatási válság nem elméleti vita, hanem nagyon is gyakorlati kérdés. Aki ma nem tud lakást bérelni, nem tud felújítani, vagy nem mer hitelt vállalni, annak ez a válság már megérkezett. A kérdés már nem az, hogy lesz-e következménye, hanem az, hogy a döntéshozók milyen gyorsan ismerik fel a probléma valódi természetét.