A túlélés nem esztétikai kérdés többé

A XXI. század építészetét már nem a forma vagy a stílus fogja meghatározni, hanem a túlélés képessége. A klímaváltozás nem vár a politikai ciklusokra – a tengerparti városok víz alatt állnak, a mediterrán országok évente rekord hőhullámokat élnek meg, és az épített környezet egyszerre válik sebezhetővé és kulcsfontosságúvá.
Az alkalmazkodás ma már nem építészeti, hanem jogi és gazdasági kérdés. Aki ezt nem ismeri fel időben, nem csupán piaci lehetőségeket veszít, hanem a jövő generációk biztonságát is.

A jelenlegi magyar szabályozás — az Étv. és a kapcsolódó végrehajtási rendeletek — továbbra is a 20. század logikájában működnek: reaktívak, nem proaktívak. Miközben Nyugat-Európa és Ázsia egyes államai már törvényi szinten integrálják az éghajlati kockázatokat az építési folyamatokba, Magyarországon az adaptáció kérdése még mindig a „környezettudatosság” kategóriájában ragadt.

Németország: adaptív szabályozás, amely gazdaságot is véd

Németország az egyik első ország, ahol a klímaadaptációt beépítették az építési jogrendbe. A 2021-ben megújított Bundes-Klimaanpassungsstrategie (Szövetségi Klímaalkalmazkodási Stratégia) kötelezővé tette, hogy az új építési engedélyek során az épületek hőmérsékleti és hidrológiai stresszvizsgálaton is átessenek.

A BauGB (Baugesetzbuch – Építési Törvénykönyv) 2022-es módosítása lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy zöld infrastruktúra-kvótákat írjanak elő: minden új lakó- és ipari fejlesztésnek bizonyos arányban kell zöldtetővel, árnyékoló fával vagy esővíz-visszatartó rendszerrel rendelkeznie.

A gazdasági ösztönzőrendszer sem maradt el. A KfW Bankengruppe (Kreditanstalt für Wiederaufbau) „Klimaschutz im Gebäudebereich” programja 2024-ig több mint 10 milliárd euró támogatást biztosított energiahatékony, alacsony emissziós és víztakarékos építési technológiákra. Az adaptáció tehát nemcsak kötelezettség, hanem üzleti lehetőség is lett.

Svájc: a decentralizált klímatudatosság mint modell

Svájcban az építési szabályozás kantonális szinten működik, de a SIA 380/1 és a SIA 112/2 szabványok már több mint egy évtizede előírják, hogy a tervezés során figyelembe kell venni a klímaváltozás lokális hatásait.
A svájci modell különlegessége a „bottom-up” megközelítés: az adaptációt nem központi rendeletek, hanem a szakmai kamarák és önkormányzatok kezdeményezik.

A Zürichi Építészeti Kamara például 2019 óta előírja, hogy minden középület tervezésénél éghajlati kockázati elemzést kell készíteni, és csak akkor kap engedélyt, ha az épület képes bizonyítottan csökkenteni a hőterhelést és az energiafogyasztást.
Svájc gazdasági modellje nem a támogatásokra, hanem a minőségi standardok gazdasági ösztönző hatására épít. Az adaptív építés tehát nem kivétel, hanem alapfeltétel.

Szingapúr: amikor az állam előrébb jár, mint az időjárás

Szingapúrban a klímaadaptáció nem opcionális. Az ország 2010 óta a világ egyik legátfogóbb városi klímaadaptációs programját, az ABC Waters Programme-ot működteti, amely a víz, az építés és a zöldfelületek integrált rendszerét hozta létre.
Az Urban Redevelopment Authority (URA) előírása szerint minden új fejlesztésnek be kell építenie vízvisszatartó, hűtő és zöld infrastruktúrát, amely csökkenti a városi hősziget-hatást.

A 2021-es „Green Plan 2030” pedig még tovább ment: a nagy fejlesztők adó- és engedménykedvezményeket kapnak, ha az épületeik a Green Mark Platinum szabványt elérik – vagyis igazoltan klimatizált, energiahatékony, alacsony-karbon épületeket valósítanak meg.
Az eredmény? Az ország energiahatékonysági indexe 15 év alatt 35%-kal javult, és az új városnegyedek hőmérséklete mérhetően 2-3°C-kal alacsonyabb a hagyományos beépítésekhez képest.

Magyarország: amikor a szabályozás gyorsabban öregszik, mint az épületek

Magyarországon az építésügyi jogszabályok és gazdasági ösztönzők jelenleg reaktív módon kezelik a klímaváltozást. Az Étv. 1997-es alapjait ma is a ’90-es évek gazdasági logikája határozza meg, miközben a világ már „net-zero” építési stratégiákat követ.

A Nemzeti Épületenergetikai Stratégia 2015-ös dokumentuma mára elavult, és az OTÉK (Országos Településrendezési és Építési Követelmények) sem tartalmazza explicit módon a klímaadaptív tervezés követelményeit.
Ez a jogalkotói inertitás – a mozdulatlanság kultúrája – az egyik legnagyobb akadály. Az államnak nem csak szabályoznia kellene, hanem piacot teremteni az alkalmazkodás számára: zöld adókedvezmények, állami tenderpreferenciák és K+F támogatások révén.

Az építőipar Magyarország GDP-jének 5-6%-át adja, közvetetten azonban a gazdaság 15%-át érinti. Ez azt jelenti, hogy az adaptív építésre való áttérés nem költség, hanem nemzetgazdasági befektetés lenne – stabilabb, ellenállóbb, fenntarthatóbb gazdaság alapja.

Konklúzió: az alkalmazkodás ára a cselekvés hiányához képest olcsó

Az építészet a társadalom tükre – és ma azt a társadalmat látjuk, amely még mindig halogat.
Németország, Svájc és Szingapúr megmutatta: a klímaadaptáció nem idealizmus, hanem törvényhozási bátorság kérdése. Magyarországon is megvan az értelmiségi és műszaki kapacitás ehhez, de hiányzik a politikai és jogalkotói akarat.

Az építészet, ami túléli a századot, nem csupán esztétikai vagy technológiai bravúr lesz, hanem a józan ész és a felelősség diadala. A kérdés csupán az: megvárjuk, amíg a klíma írja újra a jogot – vagy előbb mi írjuk át magunkat a jövőbe?

Felhasznált források

• Bundesministerium für Umwelt, Naturschutz, nukleare Sicherheit und Verbraucherschutz: Deutsche Anpassungsstrategie an den Klimawandel, 2021.

• KfW Bankengruppe, Klimaschutz im Gebäudebereich – Förderprogramme 2024.

• Schweizer Ingenieur- und Architektenverein (SIA): SIA 380/1 Energie im Hochbau, Zürich, 2020.

• Urban Redevelopment Authority (URA), Singapore: Green Plan 2030 & ABC Waters Design Guidelines, 2022.

• OECD (2023): Climate-Resilient Infrastructure: Policy Perspectives.

• Európai Bizottság: EU Strategy on Climate Adaptation, 2021.