Az egységes építőipari kollektív szerződés fontossága

Az egységes építőipari kollektív szerződés fontossága

Az építőipar a gazdaság egyik alappillére, mégis mind a munkavállalók, mind a munkáltatók bizonytalansággal és következetlenségekkel szembesülnek. Egy egységes építőipari kollektív szerződés ((CICA)) stabilitást, átláthatóságot és kiszámíthatóságot biztosíthatna az iparág számára. Ez különösen azokban az országokban lenne elengedhetetlen, ahol magas az adóteher, például Magyarországon. Egy jól kidolgozott kollektív szerződés nemcsak azt határozná meg, hogy a vállalatok mennyit fizetnek az államnak, hanem azt is, hogy a piacon milyen minimális árat kell alkalmazni a szolgáltatásokért annak érdekében, hogy a vállalkozások fedezni tudják költségeiket.

Jelenlegi kihívások egységes szabályozás nélkül

Ha a szabályozás mind a bevételeket, mind a kiadásokat egyensúlyba hozza, nem csak az, hogy mennyi adót kell fizetni, hanem mennyi a minimum díj, amit mindenkinek el kell kérnie, az segít az iparág fehérítését is. Sajnos az építőipar híresen szürke, vagy akár fekete foglalkoztató, de amennyiben állami szinten jól ki van számolva a minimum óradíj, akkor ezt vissza lehet szorítani. A magas bér- és egyéb költségek (munkabiztonság, biztosítás, ügyvédi díjak, amortizáció stb.) jelentős része gyakran csak átfolyik a tényleges munkát végző kivitelezőkön, míg a profit az építőipari értéklánc többi szereplőjénél csapódik le. Így pont azok kapják a legkevesebb juttatást, akikre a legnagyobb feladat és felelősség hárul. A bérek, a munkakörülmények és a foglalkoztatási feltételek jelentősen eltérhetnek attól függően, hogy egy adott munkavállaló melyik vállalatnál, milyen projekten vagy melyik régióban dolgozik. Ez a rendszer nemcsak a munkavállalók számára teremt bizonytalan helyzetet, hanem a munkáltatóknak is kiszámíthatatlan költségeket és jogi kockázatokat eredményez.

Az egységes kollektív szerződés hiánya miatt gyakoriak az adminisztratív akadályok, a szerződéses viták és az átláthatatlan jogi környezet, amelyek hátráltatják a hatékony működést. Ezek a problémák a projekttervezésben, a költségvetés kiszámíthatóságában és az iparági stabilitásban is megmutatkoznak.

Az építőipari kollektív szerződés nemzetközi példái és lehetséges előnyei

Azokban az országokban, ahol fejlett építőipar működik, a kollektív szerződések nemcsak a munkavállalók jogait védik, hanem stabil gazdasági alapot is teremtenek az iparág számára. Íme néhány példa:

• Ausztria: Az építőipari kollektív szerződések pontosan meghatározzák a minimálisan fizetendő béreket és szolgáltatási díjakat, így biztosítva, hogy a vállalatok fedezni tudják a magas adóterheket, miközben fenntartható módon működnek.

• Németország: Az országos építőipari tarifa szerződés garantálja, hogy a vállalkozások számára átlátható és kiszámítható legyen a működés, csökkentve az iparági feszültségeket és jogi problémákat.

• Franciaország: A részletesen szabályozott építőipari kollektív szerződések hozzájárulnak a munkahelyi biztonsághoz és az adóbevételek kiszámíthatóságához, ami elősegíti az iparág hosszú távú stabilitását.

• Egyesült Államok: Az USA-ban nem létezik egységes országos építőipari kollektív szerződés, ami jelentős versenyhátrányt jelenthet a vállalatok számára a munkaerőköltségek és az adófizetési kötelezettségek egyensúlyhiánya miatt. A decentralizált megállapodások miatt a munkaerőpiaci feltételek gyakran kiszámíthatatlanok.

• Magyarország: A magas adóterhek miatt különösen fontos lenne egy olyan kollektív szerződés bevezetése, amely nemcsak a munkavállalók jogait védi, hanem biztosítja, hogy az építőipari vállalkozások megfelelő bevételt termeljenek az állami terhek fedezésére. Az osztrák és német modellek bizonyítják, hogy az ilyen szerződések nem akadályt, hanem gazdasági stabilitást teremtenek.

Miért állnak ellen a vállalatok?

Bár az előnyök egyértelműek, sok vállalat ellenáll az egységes szerződés bevezetésének:

• Rövid távú költségnövekedés – A vállalatok attól tartanak, hogy a szabályozott bérek és juttatások csökkentik a profitot.

• Fokozott adminisztrációs terhek – Az új jogszabályokhoz való alkalmazkodás időigényes és költséges lehet.

• Rugalmasság elvesztése – Az egyéni megállapodások helyett egy merev szerződéses kerethez való alkalmazkodás nehezítheti a versenyt.

Ezek a kifogások azonban rövid távú szemléletet tükröznek. A magas adóterhekkel rendelkező országokban egy egységes kollektív szerződés biztosítaná, hogy a vállalatok képesek legyenek fedezni költségeiket, miközben a piac egészségesen és kiszámíthatóan működne.

A fenntarthatóbb építőipar felé

A kérdés tehát nem az, hogy szükség van-e egy egységes kollektív szerződésre, hanem az, hogy milyen formában lehetne azt hatékonyan bevezetni. Egyes országokban már sikeresen alkalmaznak ilyen megállapodásokat, és az eredmények egyértelműen pozitívak: nagyobb stabilitás, alacsonyabb fluktuáció és kiszámíthatóbb működés.

A fejlett építőipari szereplők véleménye szerint egy jól kidolgozott, minden fél számára előnyös (CICA) nem korlátozná a versenyt, hanem olyan kereteket biztosítana, amelyekben a vállalatok az innováció és hatékonyság révén versenyezhetnek, nem pedig a munkavállalók kizsákmányolásával. Az olyan országokban, ahol magas az adóteher, egy ilyen szerződés gazdasági stabilitást teremtene, és biztosítaná, hogy a vállalkozások ne menjenek csődbe a túlzott állami elvonások miatt.

Elkerülhetetlen változás?

Az építőipar előtt álló kihívások egyre sürgetőbbek. Vagy az iparág proaktívan alakítja a jövőt, vagy külső szabályozások fogják azt kikényszeríteni. Egy jól működő kollektív szerződés nem csupán egy lehetőség, hanem egy olyan eszköz, amely elősegítheti az iparág fenntartható fejlődését.

Te mit gondolsz?

Támogatná az építőipar az egységes kollektív szerződés bevezetését, vagy túl nagy kockázatot jelentene? Oszd meg velünk a véleményed, és segíts alakítani az ágazat jövőjét!