A kreativitás határán – Hogyan formálja át a generatív AI a tervezői munkát?

Az építészet és a design mindig is a kreativitás, az emberi intuíció és a mérnöki racionalitás találkozási pontja volt. Azonban az elmúlt években egy új szereplő lépett be a tervezés színpadára: a generatív mesterséges intelligencia. A kérdés, amely egyre élesebben fogalmazódik meg a szakmában, így hangzik: vajon az AI inspiráló partner vagy lassan átvett irányító szereplő, aki aláássa a tervező autonómiáját?

Az inspiráció új forrása

A generatív algoritmusok kétségkívül forradalmi eszközök. Képesek néhány perc alatt több száz alternatív tervváltozatot előállítani, amelyeket egy emberi tervező talán soha nem is gondolt volna végig. Ez az óriási variációs lehetőség különösen fontos olyan területeken, ahol a fenntarthatóság és az energiahatékonyság központi szerepet játszik.

Erre jó példa a brit Foster + Partners iroda, amely világszerte ismert ikonikus épületeiről. A cég több projektjénél is beépítette a generatív tervezési eszközöket, hogy energiahatékony és környezetileg optimalizált megoldásokat találjon. Az AI nem vette át a kreatív folyamatot, hanem katalizátorként működött: a tervezők képesek voltak gyorsabban értékelni és összehasonlítani különféle variációkat, így a döntés végső soron az ember kezében maradt. Ez egy olyan szinergia, ahol a technológia az emberi gondolkodás horizontját tágítja.

A tervező mint operátor – az autonómia veszélye

De nem minden történet ennyire pozitív. A világ egyik legnagyobb tervezőcége, az amerikai Gensler számos irodatervezési projektben alkalmazott generatív AI-t a hatékonyság növelésére. A szoftverek képesek voltak optimalizálni a munkafolyamatokat, a fényviszonyokat, az asztalok elhelyezését és a mozgási útvonalakat. A végeredmény valóban hatékony: a terek funkcionálisan működnek, az irodák kihasználtsága optimális.

De vajon ez elég?
A kritika éppen itt kezdődik. Az így létrehozott terek gyakran egyformává váltak – uniformizált, gépies megoldások, amelyek elveszítették a hely szellemének sajátosságait. Az emberi érintés, a kulturális és érzelmi rétegek, amelyek a valódi építészetet különlegessé teszik, háttérbe szorultak. A tervezők egy része attól tart, hogy ha az AI diktálja a „legoptimálisabb” megoldást, akkor a szakember pusztán „operátorrá” válik, aki jóváhagyja a gép által generált döntéseket.

A publikus AI: kinek az örökségén tanul?

Itt egy súlyosabb, kevésbé látható kérdés is felmerül: miből tanul ez az AI?
A legtöbb generatív mesterséges intelligencia – például a publikus tervezői modellek – óriási adatbázisokon alapul, amelyeket emberi tervezők és építészirodák munkái alkotnak. De ki járult hozzá ehhez?
Ki adott engedélyt, hogy egy több évtizedes szakmai tapasztalat, a tervezői stílus és gondolkodásmód egy gép tanulási alapanyaggá váljon?

Ez nem pusztán etikai kérdés, hanem piaci és szakmai kockázat is.
Ha a nyílt forrású, „publikus” AI modellek megtanulják a világ vezető építészeinek tervezési mintáit, akkor azokat bárki – akár nem szakmabeli is – felhasználhatja.
Innen pedig már csak egy lépés, hogy közgazdászok, projektmenedzserek vagy fejlesztők „eljátsszanak” a mesterségesen generált tervekkel – megkerülve a tervezőt, aki korábban a folyamat középpontjában állt.
Az AI így lassan fegyverré válhat a szakma ellen: a döntéshozók költséghatékonysági érvekre hivatkozva kiszoríthatják az embert a tervezési folyamatból.

Ez a folyamat különösen veszélyes lehet olyan országokban, ahol a tervezői díjak, a szerzői jogi védelem és a szakmai kamarák jogkörei gyengék. A végeredmény: a kreatív munka devalválódik, a szakma presztízse pedig elértéktelenedik.

Paradigmaváltás a tervezésben

A vita tehát nem arról szól, hogy lesz-e AI a tervezésben – mert biztosan lesz. A valódi kérdés: ki marad a döntéshozó, és kié a tudás, amiből az AI tanul?

Ha a tervezők megtartják autonómiájukat, és az algoritmusokat tudatosan integrált eszközként kezelik, az AI az emberi kreativitás kiterjesztésévé válhat. Ha viszont a szakma passzívan enged a technológiának, akkor könnyen elveszíthetjük a sokszínűséget, a szerzői értéket és végső soron a szakmai identitást.

Ahhoz, hogy az AI valóban a szakmát szolgálja, átlátható forrásokra, jogi védelemre és szakmai kontrollra van szükség. Az algoritmus nem lehet önálló alkotó – csak eszköz, amely az emberi kreativitás szolgálatába áll.

Források

• Foster + Partners: hivatalos projektbemutatók és sajtóközlemények

• Gensler Research Institute – AI in Workplace Design jelentések

• ArchDaily, Dezeen – interjúk építészekkel a generatív AI használatáról

• OECD & RIBA: Ethical AI in Architecture and Design (2023)

• EU Artificial Intelligence Act – Draft Regulation, 2024.